Dr. Louis Ignarro

Részletek Prof. Louis Ignarro előadásából  (2008.július 15. Rimini) (1998-ban orvosi és élettani Nobel-díjat kapott két másik kutatóval együtt, a nitrogén-monoxid-dal kapcsolatos tudományos felfedezéséért):

Dr. Louis Ignarro

 

„Büszkeséggel tölt el, hogy részt vehettem a Niteworks kifejlesztésében. Nagyon hasznos termék, hogy egészségesebbnek érezzük magunkat és javítsuk keringési rendszerünket. A legjobb tápanyag alvás közben a NO, ami még nem túl ismert kifejezés, de igyekszünk azzá tenni. A keringési megbetegedések miatt halnak meg a legtöbben Európában és az államokban. A legszomorúbb ebben az, hogy a keringési megbetegedés olyan betegség, mely megelőzhető és visszafordítható. Ezt nem én találtam ki, ezt kutatások bizonyítják.

Ha keringési panaszokról van szó, kezünkben tartjuk a sorsunkat, hiszen ez egy életmód betegség. az elhízástól, zsírban gazdag (telített zsírsavakban gazdag) étrendtől, és a zsírmegtartó, mozgás nélküli életmódból adódik. Mára már tudjuk, hogy az ilyen életvitel lecsökkent nitrogén- monoxid termeléssel jár. S azt is tudjuk, hogy minden egyes ember szervezetében, aki érrendszeri megbetegedésben halt meg, igen alacsony volt a nitrogén-monoxid szint.

A kutatások azt bizonyították, hogy ha vissza tudjuk állítani a NO szintet a normálisra, akkor lecsökkenthetjük az érrendszeri megbetegedések esélyét. Ne feledjük, a Niteworks elsődleges hatása, hogy nitrogén monoxid termelésre serkenti a vénákat és az artériákat.

A testünket felépítő atomok által kiválasztott legegyszerűbb molekula nitrogén-monoxid. Mindössze egy nitrogén és egy oxigén atomból áll össze. Egyszerűsége ellenére a nitrogén-monoxid a legfontosabb molekula a szervezetben.

De mit is csinál a nitrogén-monoxid valójában? Számtalan funkciója közül most emeljünk ki csak néhány dolgot:

Értágító hatású. Ezáltal több vér haladhat át az ereken, jobban táplálva így a test sejtjeit. Ráadásul, ha növeljük az ér térfogatát, csökkentjük a benne lévő nyomást – ehhez nem kell orvosnak lennünk, hogy rájöjjünk, elég a józan ész, hogy  így a vérnyomás is csökkenthető.

Most már tudjuk, hogy a nitrogén-monoxid legalább két fontos dolgot eredményez a szervezetben: serkenti a vérkeringést és csökkenti a vérnyomást. Sok mindent tesz a keringési megbetegedések ellen is. A nitrogén-monoxid rengeteg szerv megfelelő működéséhez is elengedhetetlen.

Nemcsak a szívbetegségek ellen alkalmazható, hanem az izomzat fejlesztésére is. Hiszen a megfelelő keringés nagyobb állóképességgel ruházza fel az izmokat, így könnyebben megy az edzés, legyen szó biciklizésről, futásról vagy úszásról. A több vérrel több oxigén és több tápanyag jut el a dolgozó izmokhoz.

Biztosan mindenki ismeri azt a fájdalom érzetet, ami a végtagokban jelentkezik futás vagy biciklizés közben. Ez a fájdalomérzet a tejsav kicsapódásból ered. Ha növeljük a véráramot, nő a vér mozgása, és ez elmossa a tejsavat és más savakat. Tehát a cél az, hogy növeljük a nitrogén-monoxid termelését és fokozzuk a hatását. De hogyan lehetséges ez?

Lássuk, hogyan is zajlik le a nitrogén monoxid termelés a szervezetben. Ez nem azért kell, hogy kioktassanak minket biokémiából, hanem, hogy lássuk és értsük, hogyan működnek a Niteworks hatóanyagai.

Szervezetünkben a nitrogén-monoxid az arginin nevű aminósavból termelődik. Ez az aminósav része minden proteinnek (fehérjének) a szervezetünkben, és minden proteinnek, amit megeszünk. Mindennapi táplálékaink a tejtermékektől a húsokon át a magvakig rengeteg arginint tartalmaznak. Az arginin egyrészt táplálja szervezetet, másrészt ez szolgál a NO előállítására. Mikor az arginin nitrogén-monoxiddá alakul, egy második anyag is létrejön, ez pedig a citrulin.

A citrulin nagyon fontos, mert nemrégiben a tudósok rájöttek, hogy a citrulin argininné alakítható vissza a sejtben. Tehát, ha több arginin van a szervezetben, több a nitrogén-monoxid. Mára már tudományos tény, hogy, ha a sejt elegendő citrulinhoz jut, azt argininné alakítja, amiből aztán megint csak nitrogén-monoxid lesz. Ezáltal egy megnövelt NO termeléshez segítjük a szervezetet, de emellett még szükség van valamire.

A NO egy nagyon instabil vegyület. Nem húzza sokáig. A citrulin sincs két másodpercnél tovább jelen a szervezetben. Megtermelik, amit meg kell, azután eltűnnek. Tehát, ha növelni akarjuk a NO hatását, akkor tovább kell a keringésben tartani. Szervezetünk elsőszámú módszere a NO lebontására az oxidáció. Lehet, hogy hallottunk már erről: az oxidációt olyan oxigén atomok váltják ki, amiket, ha úgy tetszik „rossz oxigénnek” is hívhatunk. az érrendszeri megbetegedésnél valójában ez történik. Ezek az oxigén atomok felbontják a NO kötését, emiatt csökken a NO szint is.

Gondolom mindenki hallott már antioxidánsokról, már több évtizede vannak ilyen termékek.

Mi a két leggyakoribb antioxidáns, amiről tudunk? A C-vitamin és az E-vitamin. Az antioxidáns azt jelenti: oxidáció ellen. Az antioxidánsok szabadgyököket képezve lekötik a „rossz oxigéneket”, így a NO is tovább keringhet a szervezetünkben. Ezt már legalább 50 éve tudjuk. Fontos azonban, hogy az arginint, a citrulint és az antioxidánsokat egyazon időben vegyük magunkhoz. S mivel a Niteworks éppen ezeket tartalmazza, elég könnyű egy időben bevennünk őket.

Már volt szó az argininről, ami egy aminósav, és a citrulinról, ami ugyancsak egy aminósav, azon 22 aminósavak egyike, melyekből a fehérjék állnak. Citrulin rengeteg friss gyümölcsben van. A dinnyefajták különösen sokat ratalmaznak. A taurinről azért kell szót ejteni, mert ez is egy olyan aminósav, mely megtalálható a Niteworks-ben. Függetlenül attól, hogy a taurin egy aránylag új kifejezés, ez a leggyakoribb aminósav a szervezetünkben. Nagyon érdekes, hogy a fejlődő embrió, a fejlődő magzat több taurint tartalmaz, mint bármilyen más aminósavat. Még a tinédzser kort megelőzően is rengeteg taurin van a szervezetben. Sajnálatos módon, ahogy öregszünk a taurinszint is egyre csökken. Ha megkérdezzük magunktól, hány keringési panaszokkal élő gyermeket ismerünk, már derenghet valami a taurin és az érrendszeri megbetegedések kapcsolatáról. Sok tudós kutatja a mai napig azt, hogy vajon a taurin-e, ami segít megvédeni a szív- és érrendszert a megbetegedésekről. S mint minden más aminósav, a taurin is megtalálható a húsban és a halban.

Egyelőre annyit tudunk, hogy ha az ember sok dinnyét és halat eszik, akkor sok arginin, citrulin és taurin lesz a szervezetében. Sokan szeretjük a húst. Sajnos azonban a hús telített zsírsavakban gazdag. a hal azonban, mely tápanyagban legalább olyan gazdag, mint a hús, telítetlen zsírsavat tartalmaz. Tudjuk azt is, hogy a taurin remek antioxidáns és serkenti a NO termelést. Ez egy igen új, igen érdekes felfedezés. Gondolom azt is mindenki tudja, hogy rengeteg energiaital is tartalmaz taurint. A Herbalife-nak is van egy taurinban igen gazdag terméke, a Lift-Off, mely koffeint nem tartalmaz, hatása mégis frissítő. A Niteworks ugyanannyi taurint tartalmaz, mint a Lift-Off.

Az emberek mindig azt kérdezgetik tőlem: Hogyan javíthatnék a vérkeringésemen? Elmondom, mit mondok nekik.

Ennek egy részéről már esett szó. Szeretném népszerűsíteni a mediterrán étrendet, mely sok halat és kevesebb marhahúst tartalmaz, sok friss zöldséggel és gyümölccsel. A mediterrán égövben sokkal alacsonyabb a keringési megbetegedések száma. Sajnos azonban az amerikanizáció a táplálkozásra is hatással volt. Így az új étrendek telített zsírsavakban gazdag ételekkel bővültek. Ezért oda kell figyelni arra, mit fogyasztunk, és törekedni kell egy egészséges, kiegyensúlyozott étrend megteremtésére. Ez ugyanis segíti a szervezet NO termelését.

A másik nagyon fontos dolog a testedzés. Kevesen akarnak erről tudomást venni. Tudományosan bizonyított tény, hogy szervezetünk NO termelésének legfontosabb módja a testmozgás. Köztudott az is, hogy miért. Ugyanis mozgás közben gyorsabban áramlik a vér az erekben. A felgyorsult véráram stimulálja a sejteket,így azok NO-ot termelnek. A nitrogén-monoxid  és a mozgás hatása megelőzi a szívbetegségek kialakulását. Mindenki tudja, hogy a mozgás jót tesz az egészségünknek. Régóta tudjuk, hogy akik rendszeresen mozognak, ritkábban szenvednek szív- és érrendszeri panaszokban.

Tehát növelhetjük a NO szintet egy telített zsírsavban szegény étrenddel és testmozgással. Nem kell egyből 10 km-t futni. Elég, ha fél órát gyors tempóban gyalogolunk. Ha fáradunk vagy kimelegedünk és elkezdünk izzadni, ne ijedjünk meg, mert az egy jó dolog. Ha nem izzadunk edzés közben, nem is edzünk igazán. Ha szívpanasszal bírunk, vagy erre volt példa a családban, akkor csak óvatosan kezdjünk bele edzésbe és előtte mindenképpen kérjük ki az orvosunk véleményét. Három-négy naponta ki lehet ruccanni a családdal biciklizni, úszni, futni, ami egy vidám, szórakoztató dolog.

Tehát rendszeres testedzés és a megfelelő étrend mellett, ha kiegészítésként szedjük a fent említett összetevőket, az arginint, a citrulint, a taurint és az antioxidánsokat, nem lesz baj a keringésünkkel, mert ezek az építőelemei a NO termelésnek. A tanulmányok azt bizonyították, hogy a nitrogén-monoxidból nem lehet sokat termelni. soha nem lesz belőle elég ahhoz, hogy elraktározza a szervezet, mert az arginin csak bizonyos mennyiségű NO termelésére képes, többre nem. S már akkor is, ha csak pár kilóval vagyunk nehezebbek a kelleténél,  a NO termelés és ezzel együtt a NO szint is csökken. Elméletileg baj akkor van, ha ez a szint alacsony marad. Tehát, ha elkezdünk rendszeresen mozogni, egészségesen táplálkozunk és étrendünket kiegészítjük a megfelelő tápanyagokkat, vissza tudjuk állítani a nitrogén-monoxid termelést a normális állapotába. Mindegy mennyi halat eszik az ember, mennyit fut vagy mennyit fogyaszt a Niteworks-ből, a maximális NO szint fölé nem tud lépni. Mindez tudományosan bizonyított tény.

Tehát ismerjük a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésének három fő feltételét, és persze, amikor a táplálék-kiegészítőkről beszélünk, elsősorban a Niteworks-ről beszélünk. Hiszen a Niteworks adja az üzemanyagot a szervezetnek, amiből nirogén-monoxidot állít elő. Maga a NO nincs benne a dobozban. A NO egy igen illékony gáz, nagyon instabil, épp ezért soha nem fognak gyógyszert készíteni belőle. De stimulálhatjuk a szervezetet a megfelelő mennyiségű NO előállítására. És ez a legkönnyebben úgy érhető el, ha fogyasztunk egy terméket, ami minden, a NO előállításához szükséges anyagot tartalmaz. Hiszen a Niteworks erről szól.

A Niteworks több mint két éve (2003-tól) kapható az Egyesült Államokban, így már több százezer embertől van visszajelzésünk, akik használják a terméket és csak jót hallottunk, ahogyan eddig mindenhonnan, ahol a termék kapható.

Vegyük át még egyszer.  Tehát a Niteworks tartalmaz arginint, citrulint és taurint. Ez a három aminósav , és tartalmaz még antioxidánsokat is, a teljesen hétköznapi C- és E-vitaminokat. Minden hatóanyag azért dolgozik, hogy NO-t termeljen a szervezetünk. Ez egy nagyon egyedi termék.  Egyetlen más hasonló termék sincs a piacon és egyetlen hasonló termék sem lehet a piacon, hiszen a teljes eljárás a Herbalife kizárólagos tulajdona.” (Prof. Louis Ignarro 2005. Rimini)


<<VISSZA

Olvasson tovább>>>